Édesapám nem volt katona, megúszta a háborút. Mindenféle mesterkedésekkel elérte, hogy a fegyvergyárba osztották be éjszakai műszakba, nappal meg otthon gyárthatta a hajcsattokat. (No ez a "mindenféle mesterkedés" is megér egy bejegyzést, de erről majd egyszer később!)
A malenkij robotot azért nem úszta meg. Ment az utcán, már az oroszok bejövetele - az "ostrom", ahogyan otthon mindig emlegették - után, s a hős felszabadítók egyszerűen berángatták a sorba a "hadifoglyok" közé. Biztosan valakinek sikerült meglógnia, s hogy teljes legyen a létszám, az első arra járó férfit "meginvitálták egy kis munkára".
Édesapám a többiekkel együtt dolgozott valamelyik hídnál, cipelte a gerendákat, de aztán esteledett, s csak nem akart vége lenni a "kicsi munkának", a foglyokat behajtották valami gyorsan kialakított szálláshelyre, s nyilvántartásba vették őket. Egy asztal előtt felsorakozott a sok "önkéntes melós", s egyenként felírták a nevüket, s volt orvosi vizsgálat is. (Ez annyiból állt, hogy a tolmács megkérdezte a delikvensektől, van-e valami betegségük. Persze mindenki hirtelen nagyon beteg lett, de az orosz felcser rájuk nézett, intett, s már meg is gyógyultak, mehettek a hálókörletbe. Ekkor jött el édesapám nagy pillanata: véletlenül az inge zsebében volt egy kórházi vizsgálati papír, pecséttel, orvosi aláírással, mert gyomorfekély kínozta. Ezt a papírt adta oda a felcsernek, s mert látta, hogy egy szót sem értenek belőle, hozzátette, hogy ő bizony tuberkulózisos. Ezt még csak fordítania sem kellett a tolmácsnak, a felcser felordított, s szabályosan elzavarta édesapámat a lágerből. Valószínűleg féltette a többi "munkaerőt" a fertőzéstől.
Tanulság? Jó ha az ember időben beszerez egy kiadós betegséget, még jobb, ha erről papírja is van, de a legfontosabb a szerencse és a lélekjelenlét, megtűzdelve - és erre azért lehet számítani - a hatalom butaságával. Édesapámnál akkor bevált.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése