Akkor vasárnap

édesapám korán ébredt, bekapcsolta a "Philips ötlámpás világvevő" rédiót, aztán ment a pince ablaka elé repeszfogót építeni - emlékezett még, hogyan kelt, 11 évvel voltunk a háború vége után -, édesanyámmal összeszedtük a legszükségesebbeket és leköltöztünk egy napra az óvóhelyre. Olyan irracionális volt, hogy a Miskolci utcában ezt kelljen tennünk, de hát irracionális volt a világ is....
Nagyapám a Kerékgyártó utcában lakott, ez széles, füves utca volt, valamikor a Sugár (Andrássy- Hitler- Sztálin-, akkor talán már a Magya Ifjúság - ) út folytatásának szánták, aztán megváltozott az építési koncepció, az utca maradt grund, focipálya, játszóhely. Tehát nagyapám kis földszintes háza itt szerénykedett a többi apró ház között, csak a szomszédjában magasodott egy egyemeletes épület, Joszif bácsi, az első világháborúból ittragadt orosz hadifogolyé volt. A Kerékgyártó utcába befordult 3 szovjet tank, Joszif bácsi kiment a katonákhoz, beszélgettek. "Nyugi, nyugi, papuska, majd csak a Bosnyák téren lévő villamosremizt fogjuk lőni, ott vannak az ellenállók!"
Vasárnap volt, a rádióból Beethoven szólt...... a három tank két - két lövést adott le közvetlen közelről a Kerékgyártó utca házaira. Joszif bácsi emeletes házát is találat érte - talán ez védte meg nagyapám pici házát -, ő magát is megsebesítette egy repesz, a tüdejébe fúródott. Arra már nem emlékszem, túlélte-e a sérülést.
Vasárnap volt, 1956. november 4.
Ja, és Joszif bácsit, a volt orosz hadifoglyot Joszif BREZSNYEVNEK hívták........

Most csak

ennyit: köszönöm a biztató sorokat! Holnap - talán - több időm lesz, mesélek régi-régi karácsonyaimról, amikor a fenyőfára összeeszkábált fényfüzért tettünk. Tudja-e még valaki, hogy régen, úgy a negyvenes évek végéig talán, Budapest villanyhálózata nem volt egységes. Volt, ahol 220 V-os, de volt ahol 110 V-os áram keringett a hálózatban, így aztán a boltokban lehetett 220 V-os és 110 V-os izzót is kapni. (A régi, háború előtti "5 lámpás Philips világvevő rádiónk" - (az majd egy külön történet lesz, hogy ez a masina hogyan vészelte át - jókora sérülésekkel - a háborút, meg milyen röhögést váltott ki 57-ben az ellenőrző belügyesekből a látványa) - szóval a rádió hátsó oldalán be lehetett állítani, milyen feszültséggel akarjuk működtetni. Szóval, amikorra én emlékezem Zuglóban, a Miskolci utcában már 220 V folyt a falból, de maradt egy 110 V-ra méretezett karácsonyi égősorunk, ami túlélte az ostromot, de hát így nem lehetett használni. Apán belekötött egy 110 voltos kis égőt a sorba, amit aztán rózsaszín selyempapírral bevont "lampion-szerűvé" alakított édesanyám, mindig ezt az égőt akasztottuk a fa törzse mellé, a csodálatos világító figurákat - azt hiszem az égők a hét törpét formázták, de ez nem biztos, csak az, hogy nekem gyönyörűek voltak - meg az ágakra. Nekem azóta is ez a fenyőágakon átderengő rózsaszín fény a gyermekkori karácsonyaim első eszembe jutó emléke...
Lám, nem is lett olyan rövid a mai bejegyzés! Elnézés érte!

Hát belekezdek!

Tisztelet (ha lesz) az Olvasónak!
Lányaim, Eszter és Réka rábeszéltek, hogy írjak blogot, mondván annyi történetem van régmúlt időkről, írjam le azokat. (Gondolom, ők már annyiszor hallották, jobb (nekik biztosan jobb), ha írom, mintha nekik mesélném... :)
Sokat gondolkodtam, nem kellene-e valami elegáns álnéven írnom, valami franciás vagy trendi angolos jól mutatna, de csak a Winston név jutott eszembe, az meg foglalt, így hívják a kutyánkat, hát maradt a Szóda név. Lehet ennél jobb álnevet kitalálni? Meg aztán a történetek zöme a hajdanvolt Szódákról szól, apámról, édesanyámról, meg vissza a felmenőkről 1643-ig, mikor is egy Szóda Mátyás nevű ősöm Érsekújváron... eh, erről majd később, most legyen elég ennyi: indul a Szóda Krónika!
Ez a blog nem napló lesz, melyben leírnám, melyik nap mi történik velem. Mi történhet egy 67 éves emberrel olyan, amit érdemes mással megosztani? Történeteket, emlékeket, hagyomány-foszlányokat pötyögök majd be a gépbe régi Szódákról és Bollákról, Kapcsosokról és Pappokról, Zuglóról abból az időből, amikor a Rákos patakban még halat fogtunk vessző kosárral, meg talán még régebbről is, mikor ük apám Áporkán fia, Sándor (az én dédapám) születésének örvendezett és megválasztotta (persze nem egyedül) azt a Kossuth nevű fiatalembert az Országgyűlésre követnek. Szóval ilyeneket fogok írni, ha az éppen aktuális reumám engedi majd az.
Aztán mint a hajótörött, palackba zárom, a világhálóba dobom ezeket szövegeket, ha valaki kifogja, talán rácsodálkozik: "Jé, hogy mik is történtek, hogyan is éltek errefelé régen az emberek!"
Különben ma 2009. november 24. van, kedd és szomorkás, ködös az idő... csak hogy valami a jelenhez is kösse bejegyzésemet. És köszönöm a lányok buzgalmát, lám megszületett az első bejegyzésem!